Totoro poszterrr *_*

Történt ugyanis, hogy pénteken lekéstem a vonatomat, és a következő 3 óra múlva indult. Nah, csapjuk el valamivel az időt – gondoltam, és benéztem az újságoshoz. Serényen keresgéltem az új F1Racinget, de az sajna még nem jelent meg. Azonban frontálisan nekem jött egy Mondo magazin! Forgattam, nézegettem, efemá poszter van benne (meg amúgy is bele akartam már nézni egy számba), gondoltam megveszem. De akkor hirtelen eszembe jutott, hogy ha Mondo van, akkor AS magazinnak is kell lenni. Nos, mintegy 5 perc túrás után rá is leltem, pont a Mondo mögé bújtatva. Akkora takarásban volt, hogy ha nem keresik a vásárlók, akkor tuti rajta marad az eladón az összes… Arról nem is beszélve, hogy míg a Mondo logója pofán vágja az embert, addig az AS-é olyan kis szerényen meghúzódik. Az ára miatt először a Mondót akartam megvenni, de aztán a poszter miatt az AS mellett döntöttem.
Mivel volt egy halom időm, át is néztem az egészet.

Ha már a logóval kezdtem, akkor azt kell mondanom, hogy egyébként tetszik, főleg ez a füles, szőrös izé, de ettől még igen messze áll a figyelem felhívástól. Mellesleg lehetne neki adni valami nevet (ha még nincsen). :)
Miután elkönyveltem, hogy a borító összességében nem rossz, kinyitottam. Gondoltam, hátha a belsejében is lesz valami! Volt! :D
Bár mostanában ez a divat, de én mégsem részletezném a cikkeket, inkább csak megjegyeznék pár dolgot.
Először is, volt benne pár szerkesztési hiba, ami nagyon csúnyán vette ki magát. Értem én, hogy mindenki hibázhat, de akkor is…
Másik negatívum, hogy mi a fenének kell 3 kapocs bele? 5 percig tartott, mire kiszedtem belőle a posztert. (A poszterről majd kicsit később egy igazi fan megjegyzés. XD)
A harmadik dolog, amit már említettem, az az ára. Ahhoz képest bőven korrekt, hogy kéthavonta jelenik meg, viszont az már nem jó, hogy a konkurens lapnak közel a másfélszeresébe kerül. Tudom, hogy ez nem olyan egyszerű dolog, de vagy csökkentsék az árát, vagy tegyenek bele olyat, ami megéri azt a + 300 forintot, mert a fanok ígyis megveszik, viszont egy “külsős” úgyis az ár alapján fog dönteni.

De ennyi elég is lesz a rossz dolgokból! Lássuk, hogy miért is érte meg megvenni!
Totoro poszterrrrrrrrrrrrrrr!!!!!!!!!!!! *_* Totoro RULZ!!! Igaz, hogy sikerült kiválasztani a neten található ~3 féle kép egyikét, de akkor is jóóóóóóóó! *_*
Az animés cikkek közül elolvastam, ami érdekelt (kivéve a Paprikát, mert úgyis tudom, hogy lespoilerezne valamit :S), és tetszettek. Színvonalas, informatív (főleg a Ghiblis írás), szórakoztató. A Ghiblisről még annyit, hogy ha ez a cikksorozat véget ér, más rendezők/stúdiók munkásságáról is lehetne hasonlókat.
Kifejezetten tetszik a sok manga meg anime reklám! Általában semlegesek szoktak lenni ezek számomra, de most örültem, hogy teli van a magazin reklámmal.
Annie Grimm mesés írása nagyon tetszett (mernék mást mondani? ^^”). Lehet, hogy egyszer majd meg is veszem a kötetet.
Persze, ott volt shear megindulása a férfi szereplőkről, ami szintén jó lett. Nem tudok mit írni róla, olvassátok el, és majd meglátjátok!
A másik felében lévő mindenféle cikkekből Fruzsi Japánból Jelentem című írása tetszett nagyon. Jókat nevettem rajta. :)
Elolvastam még a fürdős cikket, mert még volt egy csomó idő a vonatig, de a többi igazán nem érdekelt.

Összeségében a magazin tetszett, de megerősítette azt a sejtésemet, hogy nem nekem találták ki. Nem vagyok akkora japán-fan, hogy minden érdekeljen, amiről írnak, ráadásul a mangák/animék közül is csak azokat olvastam, amik érdekelnek. Köbö a magazin 1/3-a miatt érte meg nekem, na meg persze a Totoro poszter miatt! ^_^
Tegyetek még bele sok jó posztert, ami tetszik, és akkor plusz egy vevőtök lesz! ;)

4 vélemény to “Totoro poszterrr *_*”

  1. Annie Rider Ezt mondja:

    Vááááá!
    Történelmi pillanat! XDDD Na, örülök, hogy tetszik! :D (Mondtam én ;P) Grimm meg tényleg tetszik, vagy csak nem mersz rosszat mondani? XD

  2. A Grimm meg tényleg tetszik, de amúgy se mernék rosszat mondani… :P
    Amúgy meg ugye emlékszel, hogy már az első szám megjelenésekor megmondtam, hogy nem nekem készül ez a magazin? :P

  3. Annie Rider Ezt mondja:

    Én meg már akkor megmondtam, hogy fogsz te még AS-t venni… 8D

  4. Én meg nem mondtam, hogy nem fogok… ;)

Válasz