Bleach – 2nd filler saga

Három hete erre várok! Végre lenyomtam az utolsó nyolc részt egyben, és hát… Álmos vagyok.
Bevallom, az utolsó előtti rész alatt még azon pörgött az agyam, hogy ezt iszonyatosan le fogom fikázni, mert hát jól indult, de a vége mégis… És nem! Az utolsó részben olyan fordulat volt, amit valljuk be, mindenki várt, csak nem így! :O

Kérem szépen, gaz módon meg lettem viccelve, mikor is elindítottam a 168. részt!
-> WTF?! O_O
Aztán valamilyen fórumon és/vagy blogon keresztül felvilágosodtam, hogy megint egy filler saga következik. Eleinte idegesített, egyrészt má’ megint filler, másrészt megint belebotlottunk egy idegesítő kislányba… Aztán rájöttem, hogy héhó, ez vicces! Ezzel párhuzamosan a Soul Society-ben is elindult egy szál, így még izgalmassá is volt a dolog. (Azt azért meg kell említeni, hogy ez az új kapitány-san szerintem nagyon hasonlít Aizenre, már kezdtem is örülni, de aztán ezt a gondolatszálat töröltem, mert hát ez egy filler.)
Végül is alakult a story, összekapcsolódott a két szál, lespoilereztem magam… (Love you too, Wiki… >_>) Közben egy darabig nem tudtam nézni (mást néztem/nem értem rá), aztán láttam Junchinál, hogy minnyá vége lesz, és úgy döntöttem, hogy akkor egyben nézem meg. Csak az idegesített, hogy pont akkor hagytam abba, amikor Ichigónak szokás szerint felb*szták az agyát. …
Néhány hét várakozás után végre elérkezett a mai éjszaka. Ahogy vártam, kis felvezetés, majd jönnek a végső fightok. A történet a szokásos sablont követte, nagyjából lehetett sejteni, hogy mi fog következni, nade álljunk már meg egy szóra! Yama-papa bocsánatot kér?! -> O_O
Navazze…

Ami tetszett:
- Az elején a kiscsaj nem volt annyira idegesítő, mint amennyire egy ilyen karaktertől várjuk, ráadásul Frédi és Béni még viccesek is voltak. Nem kicsit! (A végén meg, tudom, hogy szar poén volt, de Béni hangján fuldokolva röhögtem.)
- A saga felénél kitakarították a “többi szereplőt”. Ezt nagyjából elfogadjuk őszinte bocsánatkérésnek azért, amit ‘Hime-chan művelt az utóbbi időben…
- A shinigami csipet-csapatot most mellőzték, és inkább a többieket vették elő. Najó, ez nagyjából kimerült Kirában, de akkor se Toshiro!
- A végső csata egész jóra sikeredett. Mondjuk, ha minden harc hozná ezt a színvonalat, akkor rendben lennénk. Meg különben is, új kapitány-san atom jól nézett ki azzal a hátából kilógó izé, farokkal. *_* (Viszont a másik karján a sövényvágó már volt annyira menő. :P) Cserébe a Cicafiú vs. Kira csata ugyanennyire rossz volt, de hát az csak a bemelegítés volt az uccsó három részre.
- Ez a csatanó a történet végén tényleg jó lett. Persze várható volt valami ilyesmi, de hát ez shounen-fight, ne akarjunk már egyszerre mindent. Ebben legalább volt logika, nem úgy, mint a bountósban. (Najó, azért azon meglepődtem, hogy az öreg sz*rkeverő ilyen simán meghalt.)
- Szerintem a grafika is rendben volt.

Ami nem tetszett:
- Na most akkor ez hogy is van? O_o Ichigo kapott egy maflást, amitől lepergett a szeme előtt egy sagányi történet? XD Bár gyakorlatilag végtelen ideig viselte a hollow maszkot, szóval elvileg ez a Hollowföldés részek után játszódik. De akkor meg… Én is szeretnék olyan pofont, amitől a jövőbe látok! :D
Persze, értem én, gyakorlatilag kaptunk egy 20+ részes TV specialt. :D

Viszont kb. ennyi volt, a “nem tetszett” lista. Ha nagyon akarnék, írhatnék még pár dolgot, de ne legyek már pofátlan! Ha ezt valaki ismeretlenül elém tolja, majd a végén elárulja, hogy egy shounen-fight filler sagát néztem, akkor kiröhögöm.
Amennyire rossz volt a bounto saga, annyira jó ez. Nézzétek meg!

5 vélemény to “Bleach – 2nd filler saga”

  1. Hmm, ezek után már teljesen felesleges nekem összefoglalót írni erről a sagáról, mert gyak mindent elmondtál, amit Én is elmondtam volna :D

    Szal jah, ez a saga minden idétlensége ellenére (fillerhez képest) nagyon igényes és korrekt lett. A bountos sz*rsághoz képest meg harmicszor jobb volt, no és persze csak 22 részre rúgott az egész. A másik, aminek nagyon örültem, hogy az unalomig elcsépelt karakterek (Toshirou, Byakuya, Renji, Ikkaku) nem voltak aktív főszereplői a sztorinak és nekem – személy szerint – nem is hiányoztak (HitsuGAYa meg pláne nem). Ichigo mondjuk egy meglehetősen idegesítő trend jeles képviselője volt és kedvem lett volna felpofozni egyszer-kétszer, de Yamán viszont meglepődtem o_O; Lehet, hogy mégsem akkora nagy tahó, mint mutatja? :P

    All in all, érdemes megnézni ezt a sagát, mert bár látszik rajta, hogy filler, meg a grafikától helyenként a falat fejeltem, de ezektől függetlenül egy kellemes mini arc volt ez az Amagai saga. Egyes epizódokat meg kifejezetten élveztem :D

    Ja, és ami majd most jön az animében, az lesz ám nagyon durva, kolléga. Annyit elmondok, hogy Kenpachi hamarosan várható xD

  2. Ken-chaaaaannnnnnnnnn!!! *___*

    Igen, úgy látom, egyetértünk a saga megítélésében.
    Még annyit, hogy neked van valami ötleted arra, hogy ezt hogy kéne elhelyezni az egész történetben, vagy maradjunk annál, hogy fél éves szünet után újra lesz blícs, ez meg valami spin-off vagy ilyesmi volt? :D

  3. Így van, ez egy spin-off volt ^^; Mivel a kánon sztori idejében KÉPTELENSÉG lenne (és nem is érdemes btw) elhelyezni. Túl sok az egymásba ágyazott összefüggéstelenség ^^”

  4. hollowRukia Ezt mondja:

    Nos hát, azzal egyetértek, hogy az rendkívül jó ötlet volt, hogy két irányból közelítették meg a dolgot, a kiscsaj illetve SS irányából, és később fonódott össze. A maradék véleményem olvastad a blogomon ;)

  5. “Ken-chaaaaannnnnnnnnn!!! *___*”
    Én sem mondhattam volna szebben.
    Szóval nemsokára összecsap a két legmocskosabb állat az egész bleach univerzumban. Remélem lesz sok sebesülésrenevetés, subete no reiatsu temae o taosu tame ni…. blablabla DARADARADARA

Leave a Reply