Pocok anime review

Kicsit lemaradva, de lássuk, mit tud a Wolverine anime!

Rögtön azzal kezdünk, hogy kedvenc Loganunk egy rendkívül csinos lánnyal enyeleg a naplemetében, majd jönnek a csúnya bácsik, és szitává lövik hősünket. Később kiderül, hogy a kisasszony eltűnt, ezért már indulunk is Japánba. Innentől a történet arról szól, hogy hentelünk, megkeressük, hentelünk, bosszút állunk, hetenlünk, és ha éppen nincs jobb dolgunk, akkor hentelünk.

Ez tökéletesen rendben is lenne, mert én pont ennyit várok egy Wolverine animétől/filmtől/akármitől, de a megvalósítással már akadtak problémák. Az még rendben volt, hogy folyamatosan rommá verték Logant, de hogy gyakorlatilag a főellenséggel harcolt a legkevesebb ideig, az már furcsa. Valahogy nem volt íve a történetnek. Nem az volt, hogy addig piszkálják, míg a végén tényleg átmegy vadállatba, hanem folyamatosan 90%-on pörgött. Ez két okból probléma. Egyrészt tisztességesen tette a dolgát, mondta a dumáit, lehentelte az akadályokat, szart mindenkire, de nem éreztem azt a kirobbanó dühöt, amit az első két rész alapján vártam. Másrészt pedig a végére kellett volna valami kis plusz, hogy monumentálisabb legyen.

Meg kellett volna még némi (rengeteg) vér, mert Rozsomák koma többet szeletelt a 12 rész alatt, mint egy hentes egész életében, de vért soha nem láttunk. Komolyan mondom, a Vasemberben több vér volt, pedig ott nem vágtak fel senkit.
Azt meg nem nagyon értettem, hogy a csaj honnan szedett elő a történet folyamán kb negyvenkétmillió frizbit meg bicskát, mikor csak egy catsuit volt rajta egész végig.

A látvány egyébként nagyjából rendben volt. Általában dinamikus, látványos harci jelenetek kaptunk. A vége felé voltak inkább állóképekből összevágott harcok, ami nem annyira jó, de akkor sem csak ilyenek voltak, szóval elviselhető volt.
Wolverine komát talán egy kicsit vékonyra vették, de a lényeg az, hogy nem csináltak belőle emókát. Talán egy kicsit túlzottan romantikusra vették a figurát, de még pont nem estek át a rozsomák másik oldalára.

A zene talán egy fokkal jobb volt, mint a Vasemberben, de az opening/endingre itt is szartak, ami még mindig csúnya nagy feketepont.
Olyan különleges hangulata viszont nem volt, mint a Vasembernek, ami sokat tudott volna dobni az élvezhetőségen.

A feldolgozással szerintem nem volt probléma. Egy jó kis történetet kaptunk, amiben megjelentek a Marvel univerzum elemei. Ahogyan a Vasembernél, itt is egy teljesen rendben lévő feldolgozást láthatunk, ha nem akarjuk minden áron beleerőszakolni a képregény világába.

Összegzés: 6/10
+ Wolverine, hentelés megállás nélkül
- a vér hiánya, rossz történetvezetés

A hírek szerint az X-Men sokkal jobban sikerült. Meglátjuk, hogy mi lesz a dologból.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.